Póráz – vele, vagy nélküle?

A biztonság illúziója, vagy a nevelés eszköze? Ha röviden kéne válaszolnom, azt írnám: is, is. Na de nézzük meg kicsit jobban! Mire jó a póráz, mire kéne használni, és hogyan ne használjuk? Száraz Kata kutyaoktató ír a témáról.

Ma Magyarországon kutyát sétáltatni, néhány speciális esettől eltekintve, csak pórázon lehet, szabadon csak a kijelölt területeken engedhetjük kedvencünket. Ezt a szabályozást a magam részéről túl szélsőségesnek találom. A póráz ugyanis nem jelent kontrollt minden körülmények között a kutya felett, csak annak az illúzióját, ami sokkal veszélyesebb lehet. 

Sokkal fontosabb lenne, hogy a tudatos kutyatartás terjedjen el minél szélesebb körben, hogy mindenki jól fel tudja mérni, hol kell pórázra vennie kedvencét a saját, a kutyája és mindenki más érdekében is. Azonban a jelenlegi szabályozás nagyon megnehezíti azon gazdik életét, akik jól nevelt kutyájuk igényeit szeretnék megfelelően kielégíteni. A kutyának alapvető igénye, hogy mozogjon, fizikailag is elfáradjon. Ha jó gazdaként, gondosan szeretnék eljárni, akkor kötelességem erről gondoskodni. Már csak azért is, mert a felhalmozódott, levezetetlen energia utat fog magának találni és adott esetben sokkal terhesebb lehet a környezetre nézve, mint egy szófogadóan rohangáló kutya. Hogy csak egy nagyon általános példát említsek: az a kutya, aki nincs rendesen lemozgatva, saját magát fogja szórakoztatni, például azzal, hogy egész éjjel ugat.

Hangsúlyozom, nem azt szeretném mondani, hogy égessük el a pórázt! Dehogy! Nagyon is szükséges. Eszembe sem jutna póráz nélkül bevinni a kutyámat például az állatorvosi váróba, de ismerek olyan kutyát, akivel ezt is simán meg lehetne tenni. A rendelőben már előfordul, hogy én is ledobom a földre a póráz végét, mert tudom, hogy bent már képes vagyok őt magam mellett tartani. És ez a lényeg! Ismerjük saját magunk – és a kutyánk korlátait!

Csak akkor engedjük szabadon, ha vissza tudjuk hívni! Ezáltal meg tudjuk akadályozni, hogy autók elé kószáljon, ezzel kockáztatva saját és mások testi épségét, hogy másokat zavarjon, megijesszen, hogy elrohanjon egy őz vagy egy macska után. Ha pedig olyan helyzetbe kerülünk, bátran nyúljunk a pórázhoz, de ne ez legyen a kapocs kettőnk között! Ne azért akarjon a kutyánk velünk lenni, mert hozzánk van kötözve! Alakítsuk úgy a kapcsolatunkat, hogy kötődjön hozzánk és elfogadja irányító szerepünket!

Csak azért, mert a kutyára rákerül a póráz, még ugyanúgy figyelnünk kell rá, és neki is ránk! Ne pórázrángatással kommunikáljunk! Nagyon könnyű abba a csapdába beleesni, hogy amikor nem szeretnénk, hogy valahova odamenjen, ahelyett, hogy rászólnánk, vagy elhívnánk, elhúzzuk a pórázzal, akár szó nélkül. Ezzel tökéletesen megtaníthatjuk a kutyának, hogy a pórázban hordozzuk az erőnket, ha nincs velünk, hatni sem tudunk rá, pedig nem ez lenne a cél.

Kerüljük el, hogy a kutya feszes pórázon közlekedjen! Az állandó nyakörvnél fogva húzás nem egészséges a kutyának és az sem túl célravezető, ha inkább áttérünk a hámra, hogy kényelmesebb legyen neki, mert azzal még jobban tud húzni. Ilyenkor oda a kontroll! Ha ő rángat oda mindenhez, azaz ő irányít minket, hogyan várhatnánk el tőle, hogy tiszteljen bennünket, amikor valamihez nem szeretnénk odaengedni? Ha nem akarjuk, hogy húzzon, ne „engedelmeskedjünk” a húzásnak és ne mozduljunk, csak ha laza a póráz!

A feszes póráznak további hátránya, hogy feszültséget gerjeszt a kutyában, ami szintén problémás lehet, különösen két kutya találkozásakor. Gyakran látni, különösen kistestű kutyáknál (mert náluk kevésbé értékelik veszélyesnek), hogy a póráz végén feszülve acsarognak egy másik kutyára. És az csak az egyik fele, hogy a feszítéssel tovább gerjesztjük az indulatot, de mintegy hátországot is jelentünk a kutyának, aki teljesen meg van arról győződve, hogy mi ketten, a pórázzal szorosan összekötve, bárkit le tudunk győzni. Csak nehogy a másik kutya, aki esetleg ötször nagyobb, más véleményen legyen! Nagyon fontos, hogy kutyák soha ne találkozzanak feszes pórázon! Amikor összeszimatolnak, legyen laza a póráz, oldja meg egyedül, ne legyen nagylegény! Már a másik kutya megközelítésekor figyeljünk, hogy ne engedjük a kutyánkat húzni. Akár a másik irányba is elindulhatunk. Amikor összetalálkoznak, lógassuk be a pórázt, vagy ha olyan helyen vagyunk és bízunk a kutyánkban, akár a földre is dobhatjuk.

Végül ejtsünk pár szót a flexi pórázról, ami remek arra, hogy nagyobb mozgásteret biztosítsunk a kutyának, de a „felcsörlőzés” nem igazán a póráz rendeltetésszerű használata. Persze vész esetén, vagy amíg a kutyánk nem ismeri a behívást, jól jöhet, össze tudjuk vele szedni, de ne elégedjünk meg ezzel: igenis tanulja meg és fogadjon szót, ha hívjuk! Kifejezetten veszélyesnek tartom, amikor nagytestű kutyát látok hosszú flexin sétálni úgy, hogy a füle botját sem mozdítja a gazda hívására. Ez az irányítás színtiszta illúziója, a kutyát igazából nem fogja a hosszúra engedett madzag semmiben meggátolni, hiszen futva olyan lendületet tud venni akár öt méter alatt is, hogy ember legyen a talpán, aki meg tudja tartani!

Amikor először vittem sétálni az előző ideiglenesen befogadott kutyámat – aki egyáltalán semmit nem tudott és nem is figyelt rám – én is ráadtam a nyolcméteres automata pórázt. Nem is volt gond addig, amíg botor fejjel lazán hagytam a pórázt a labda után szaladó kutyám után. Még rá is készültem, hogy meghúz és két kézzel jó erősen megragadtam a flexit, de amikor elfogyott a kötél, úgy elszálltam, mint a győzelmi lobogó, repült a kezemből minden és még fájt is. Pedig csak egy 20 kg körüli vizsla volt.

A póráz tehát akár flexi, akár sima, egy hasznos és szükséges dolog, egy védőháló, de nem a kutyánk feletti kontrollt megteremtő eszköz.

Írta: Száraz Kata, a Gondos Gazdik szakértői csapatának kutyatréner tagja.