Élet érzékeny kutyával

Ahány kutya, annyi egyéniség: vannak bátor, magabiztos kutyák, ahogyan félénkek és érzékenyek is. Száraz Kata kutyatréner összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat a témával kapcsolatban.

Az érzékenység eltérő szituációkban jelentkezhet és – mértékétől függően – nagy gondot is okozhat az együttélésben. Számtalan dologban megnyilvánulhat, például a zajoktól, a tömegtől, a fajtársaktól, vagy éppen az emberektől való tartózkodásban, félelemben. De mit tehetünk érzékeny kutya gazdájaként, amivel megkönnyítjük az életét?

Sok félelmet megelőzhetünk a kölyökkutya megfelelő szocializációjával. Kicsi korában könnyebben megszokja a különböző ingereket, és ezek várhatóan a későbbiekben sem fognak neki problémát okozni, ezért törekedjünk arra, hogy minél több dolgot megismerjen, amint hozzánk kerül.

Nagyon fontos azonban, hogy szem előtt tartsuk a fokozatosság elvét: vegyük figyelembe, hogy a kölykök hamar elfáradnak és ahhoz, hogy idegrendszerük megfelelően fejlődjön, a nap folyamán többször is szükségük van nyugodt pihenésre.

Előfordulhat, hogy a leggondosabb szocializációval sem érjük el a kívánt hatást, vagy éppen már lecsúsztunk erről az időszakról. Nézzük, mit tehetünk felnőtt kutyusunkkal, hogy a lehető legtöbb szituációban magabiztosan tudjon viselkedni.

Először is nagyon fontos, hogy legyünk türelmesek és higgadtak, amikor a kutyánk feszült. Ha mi magunk is idegesek vagyunk – akár azért, mert bosszant minket a viselkedése, akár a tehetetlenségünk miatt –, azt a kutyánk pontosan megérzi.

Bármitől riadt is meg az ebünk, a legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, ha elkezdjük babusgatni, nyugtatgatni, miközben azon aggódunk, hogy mennyire megijedt szegény, mert ezzel csak megerősítjük a stresszes viselkedését. Kutyánk úgy fogja értelmezni, mintha ezt mondanánk: „Ez az, Buksi, jól csinálod, reszkess csak minél jobban, látod én is milyen izgatott és bizonytalan vagyok? Fogalmam sincs, mit kezdjünk a helyzettel, de egy biztos, veszélyes!”

Ezzel szemben higgadt, magabiztos viselkedésünkkel azt az üzenetet közvetítjük neki, hogy nincs itt semmi félnivaló, nem fenyegeti a kutyát senki és semmi! A gazda tudja! Persze az sem mindegy, hogy kettőnk kapcsolatában ki irányít. Ha én, akkor értelemszerűen nekem van nagyobb szavam és hallgatni kell arra, amit mondok, viszont, ha ebünk „hordja a nadrágot”, akkor jogosan gondolja, hogy annak megítélése, hogy mi árthat nekünk és mi nem, az ő kompetenciája.

Egy érzékeny kutyának tehát nagyon fontos a következetes vezető. Határozott irányítással rengeteg döntéshelyzettől kímélhetjük meg és ezzel nagy stresszt veszünk le a válláról. Természetesen az ehhez megfelelő viszonyt már kölyökkorban elkezdhetjük kialakítani.

Simogatás és tutujgatás helyett játékkal, figyelemeltereléssel, feladatok gyakorlásával, mozgatással sokkal eredményesebben tudjuk oldani kutyánk feszültségét.

A minap a parkban szemtanúja voltam, hogy egy fiatal kutyus egy hirtelen csattanó petárdától rettenetesen megijedt, pánikba esett és elfutott a gazdájától. Szaladt árkon, bokron, úttesten, villamossínen keresztül, de szerencsére hazafelé vette az irányt, és nem sérült meg az úton. Nekem is nagyon érzékeny kutyám van, kifejezetten fél a petárdától, a tűzijátéktól, a mennydörgéstől, az összes hirtelen, hangos zajtól. Persze ő már nem olyan fiatal és nagyon sokat dolgoztunk ezeken a félelmein. A durranástól ő is megriadt és azonnal tett is pár lépést a kocsink irányába, de már van akkora tekintélyem a szemében, hogy rászóltam és onnantól kezdve nem volt számára opció a menekülés. Inkább odabújt hozzám, én gyorsan adtam neki 1-2 olyan feladatot, amit nagyon szeret, alaposan megdicsértem, hogy végrehajtotta azokat, majd előkaptam a kedvenc labdáját és a második dobás után már el is felejtette az egészet.

Ha valamitől megijed, tart a kutyánk, az esetek többségében nem érünk el eredményt azzal, ha belekényszerítjük az adott szituációba. Inkább hagyjuk, hogy a saját tempójában fedezze fel, hogy nem jelent számára veszélyt.

Ebben segíthet, ha valamilyen kellemes dolgot kapcsolunk hozzá, például etetjük, vagy játszunk vele. Itt is ügyeljünk a fokozatosságra: nem biztos, hogy rögtön az első alkalommal áttörést érünk el, főleg, ha régi, berögzült félelemről van szó! A számára kellemetlen ingert is próbáljuk úgy szabályozni, hogy mindig egy még elviselhető szintű legyen, és apránként emeljünk ezen a szinten.

Vegyük például, hogy kutyusunk tart a porszívótól. Egy porszívó nagyon sok ijesztő dolgot tud csinálni, a legkézenfekvőbb, hogy roppant zajos, ezenkívül még mozog is sőt, az is lehet, hogy fenyegetően egyenesen a kutya irányába, ezen felül a porszívócső még hatalmas is, szóval maga a megtestesült borzalom.

Pont azért, mivel ilyen sok rémisztő aspektusa van, először intézzük úgy, hogy ezek közül minél kevesebb nyilvánuljon meg, azaz ne kapcsoljuk be, csak tegyük le a földre. Próbáljuk a kutyánkat élelem, vagy játék segítségével minél közelebb csalni, dicsérjük, ha hozzáér, megszagolja stb. Ha a mozdulatlan porszívó már a kutyánk szerint is rendben van, akkor jöhet a mozgatás. Ezután már megpróbálkozhatunk a bekapcsolással, de a készülék megint maradjon egy helyben, majd a végén kezdhetjük rendeltetésszerűen használni. Ne ijedjünk meg, ha az egyes fázisok között kutyánk riadalma visszatér, felerősödik, legyünk türelmesek és legyen nálunk sok finom jutalomfalat, vagy játék, amit ne féljünk használni!

Nem muszáj első alkalommal 5 perc alatt megszabadulni ettől a fóbiától, szánjuk rá az időt és semmiképpen se erőltessük. Ha szükséges, vegyük elő többször.

Ezen séma szerint a legtöbb mumust el tudjuk űzni kutyánk életéből. Vannak azonban olyan mély traumák, olyan berögzült félelmek és erőteljes reakciók, amelyekkel nem biztos, hogy egyedül meg tudunk birkózni. Ilyen esetekben forduljunk szakemberhez! Kutyánk életminőségét jelentősen leronthatja, élettartamát megrövidítheti az állandó stressz, amin egy megfelelő terápiás szakember rengeteget tud segíteni.

Írta: Száraz Kata, a Gondos Gazdik szakértői csapatának kutyatréner tagja.