Kutyával együtt, télen

Vajon a tél és az ünnepi periódus tartogat-e különleges eseményeket a kutya számára? Van-e olyan jelenség, amelyre a szokottnál jobban érdemes odafigyelnünk ilyenkor? Dr. Pongrácz Péter etológussal körbejártuk a témát.

Karácsonyi kiskutya

Először is egy triviális témáról szólunk, mégpedig a karácsonyi kiskutyáról, melyet bizonyára idén is sokan remélnek kapni, illetve adni. Igazából a jeles alkalmat leszámítva a karácsonykor ajándékozandó kutyával nem lehet több probléma, mint bármely egyéb időpontban beszerzett ebbel. Önmagában az ajándékozásban, sőt még a meglepetésszerű eseményben sincsen semmi rossz – feltéve, ha az ajándékozó betart néhány alapszabályt. Ezek közül az első és legfontosabb: vajon a megajándékozásra kiszemelt személy tényleg alkalmas-e a kutya ellátására, hosszú évekre szólóan a tartására, gondozására? Legalább ilyen fontos, előre megfontolandó kérdés, hogy akinek a kiskutyát szánjuk, tényleg szeretne-e annyira egy kutyát, hogy a pillanatnyi örömön túl is elkötelezett kutyatartó váljon belőle a rákövetkező bő évtizedre? Tehát figyelem: a kutya (és gyakorlatilag mindenfajta egyéb házikedvenc is) hosszú időre szóló, lankadatlan odafigyelést, törődést, érzelmi kötődést igénylő társ, amelyre ha „ráun” a gazdája, nem lehet (nem helyes) elhanyagolni, avagy lecserélni valami izgalmasabbra.

Házi-e a házikedvenc?

Cikkünk terjedelmesebb témája egy sokkal általánosabb kérdés: vajon hol lakjon a kutya – a kertben vagy a házban? E probléma különösen télen válik fontossá, és nemcsak azért, amire egyből sokan gondolnak, hogy a zordabb időjárástól vajon nem szenvednek-e kedvenceink odakint. Az emberek házon kívüli aktivitása ugyanis jelentősen átalakul évszakról évszakra, és ennek ősszel-télen messzemenő következményei lehetnek egy kint tartott kutya esetében.

Ennek különösen drámai hatása van egy olyan kutya esetében, amelyet a kérdéses év tavaszán, nyarán vitt haza új gazdája. A család ilyenkor az egész nyarat az új szerzemény ajnározásával tölti, a kutya számára a kertben lakás nem jelent különösebb problémát, hiszen a nappalok hosszúak, a gyerekeknek ott a vakáció, a felnőttek is huzamosabb időt tölthetnek otthon szabadságuk alatt. A cseperedő kölyökkel rengeteget foglalkoznak, akár még kutyaiskolába is járnak vele a kellemes szeptemberi, októberi hetekben. Ez a kutyamennyország azonban meglehetősen hirtelen véget ér a rossz idő beköszöntével. A nappalok rövidülése, a munka és iskolai teendők sokasodása, megtetézve a kellemetlen időjárással nagyon sok addig elszántnak tűnő kutyatartó kedvét és lehetőségét veszi el a rendszeres „kutyázástól”. Eközben azonban a kutya igénye mit sem csökken az emberrel való együttlét iránt – sőt, a fiatal kedvencek különösen hiányolni fogják mindazt a jót, amihez addig hónapokon át hozzászoktattuk őket.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a kutya számára természetesen lényeges ellátmányok (jó minőségű eleség; kényelmes, biztonságos kuckó) nem elégítik ki az eb minden igényét. A kutya különleges, egyedülálló tulajdonsága, hogy az ember társaságára vágyik leginkább, ezt semmi más nem pótolhatja, sem egy másik kutya jelenléte, sem egy tágas kert, ahol futkározhat. Az emberi társaság minősége valamelyest fokozható például együttes aktivitással (játék, séta, sport, munka), de sokkal fontosabb az egymás közelségében levés. Amikor tehát a kutyát a gazdái kezdik egyre többször és hosszabb időre egyedül hagyni a kertben, mert már nem olyan kellemes kint lenni órákig, akkor ettől a közös időtöltéshez hozzászokott, azt mindennél jobban igénylő kutya szenvedni fog. Felelősségteljes, humánus állattartó ilyet nem kívánhat, de még akit a kutyalélek ilyen mélységekig nem érdekel, az is észreveszi sok esetben, hogy „valami nincs rendjén”.
Az addig kiegyensúlyozott, kellemes társ elkezdhet olyan viselkedésformákat mutatni, melyek bosszantónak, idegesítőnek tűnnek. Ugatóssá válhat, gödröket áshat, ha tud, elkezdhet kiszökni a kertből. Sokan értetlenül állnak ilyesfajta változások előtt, miközben a kutya igazából ugyanazon kiváltó ok különféle „levezető”, „stresszoldó” gyakorlatait végzi: a gazda hiányától szenved, unatkozik, és leginkább emberi társaságra vágyik. Ezt a téli napokban sokszor 5-10 percre korlátozódó, röpke üdvözlési és etetési alkalmak semmiképpen sem pótolhatják.

A kutya nem való lakásba? – vagy – A kutya nem való (csak) a kertbe?

Nagyon mélyen gyökerező elképzelés a kutyatartók, vagy a kutyatartásról valamiféle véleményt formáló emberek körében az, hogy a kutya igazából kertbe illő állat, és a lakásba engedése semmiképpen sem kívánatos. Az utóbbi évtizedekben ez a hagyományosnak mondható vélekedés még támogatást is nyert a jószándékú kutyabarátok felől, akik a szűkös városi lakásokban tartott, aktivitásban szegény életet élő ebek látszólagos problémájára válaszul népszerűsítik a „kutya kertes házba való” álláspontot. Számos ember, aki már réges-rég vágyik egy kutyára, álmát csak akkor érzi beteljesíthetőnek, amikor „majd kiköltözünk a belvárosból egy kertes házba”. Sokszor hallottam ezt az érvelést leendő kutyatulajdonosoktól, akik még azt is sietnek hozzátenni, hogy „most már végre van kertünk, jöhet a kutya, megépítettük neki már a kennelt is”. Szegény kutya! Etológusként nem kell ecsetelnem, vajon ha a kutya választhatna, hol és hogyan szeretne élni inkább: egy emeletes ház lakásában, a nap jelentős részét a gazdáival töltve; vagy pedig a kertes ház szegletében emelt drótkennelben várva, hogy arra jár-e valaki…

Természetesen nem amellett érvelek, hogy kutyát semmiképpen sem lehet a kertben tartani. Sok olyan fajta ismert, melyeknél az állat hatalmas mérete, loncsos, nehezen tisztán tartható bundája, avagy hatalmas aktivitási igénye igencsak kényelmetlenné tenné a lakásban tartást. Ugyanígy igaz, hogy rengeteg kutyafajta tökéletes „hőszigeteléssel” rendelkezik a téli viszonyok elviselésére odakint. Sok kutyatartó házőrzési céllal is felruházza kedvencét, amelyhez nem árt, ha az eb odakint tartózkodik. Az előző részben sokkal inkább arról beszéltünk, hogy a gazdának nagyon alaposan észben kell tartani a kutya elsődleges igényét az emberi kapcsolatra, együttlétre. Különösen hirtelen, nagymértékű visszaesés a foglalkozásban, az együtt töltött idő mennyiségében nagyon rossz élmény egy kutya számára. Ha kint tartjuk a kutyát, de stabil, kiegyensúlyozott időbeosztásban foglalkozunk vele, gond nélkül élhet ilyen körülmények között is az állat. Záró gondolatként azonban még egyszer hangsúlyozzuk: aki és amikor kifejezetten társ, kedvenc rendeltetésre keres és választ kutyát, lehetőség szerint akkor tegye, ha módja és kedve lesz azt a lakásban (is) tartani. A társállat státuszú kutyánál ugyanis kicsit furcsa elgondolás eleve az emberi lakótéren kívüli elhelyezésben látni a megoldást.

Dr. Pongrácz Péter, a Gondos Gazdik szakértői csapatának etológus tagja.