Kutya a családban – na de mégis, milyen egy „igazi” családi kutya?

Az utóbbi évtizedekben elterjedtté vált a kifejezés: „családi kutya”, még az Etológia Tanszéken folyó kutyás kutatásokat is Családi Kutya Programnak hívjuk. Dr. Pongrácz Péter etológussal járjuk körbe a témát.

A kedvtelésből tartott kutyák egyre inkább a legszorosabb emberi kötelékké, a család részévé válnak, idejük legnagyobb részét az ember társaságában töltik. Gyakori kérdés tehát, hogy milyen kutya is felelne meg leginkább ennek a nyilvánvalóan fontos feladatnak – gondoljunk csak bele, a fejlett országokban a háztartások jelentős részének van kutyája, és ez a kapcsolat átlagosan legalább tíz évre szól ebenként.

Kik tarthatnak kutyát?

A kutya szakszerű, állat és ember számára is biztonságos, szórakozást nyújtó, helyes tartása, képzése, ellátása komoly feladat, amelyre mind fizikailag, mind anyagilag, mind pedig a felelősséget tekintve elsősorban nagykorú személyek alkalmasak. Ugyanakkor a kutya (és általában a legtöbb házikedvenc) rendkívül vonzó a gyermekek és a tizenévesek nagy többségének. Hosszasan sorolhatnánk a fiatalok kisállatokkal való foglalkozásának előnyeit, cikkünk azonban inkább arról szól, vajon a családi kutya kiválasztásakor például a gyermekek szempontjából kell-e különleges szabályokat figyelembe vennünk.

Fontos tanácsok

Talán a legelső és leginkább megszívelendő tanács, hogy ne ajándékozzunk meglepetésként kutyát olyan gyermeknek (illetve tulajdonképpen senkinek), aki máskülönben nem mutatja jelét annak, hogy különösebben szeretne kutyát. Gondoljunk arra, hogy ha ez az ajándék történetesen mondjuk egy bögre lenne, és a megajándékozott gyermeknek nem tetszene, akkor egyszerűen a polcon porosodna majd ezután. Ugyanez előfordulhat a kutya esetében is – a nem akart, nem szeretett ajándék azonban ez esetben egy jobb sorsra érdemes, elhanyagolt eb lesz. A második tanács pedig az, hogy bármilyen jó ötletnek is tűnik egy szőrös játszótárs, akivel majd „jól ellesz a gyerek”, ne vigyünk haza új kutyát, amíg a gyermeket nem hagyhatjuk vele egyedül, illetve ha nem tudjuk biztosítani, hogy mindig felügyelni fogjuk a gyerek és a kutya közös kalandjait. Sose feledjük, a gyermek (és a kutya) biztonságáért mindig a felnőttek felelnek, sem a kutyára, sem a gyermekre nem hárítható felelősség! Tíz éves kor alatt (természetesen mindig vannak kivételek) nem igazán jó ötlet gyermeket és kutyát egymással egyedül hagyni.

A „tökéletes kutya”

Egy ausztrál felmérés azt firtatta, az ottani átlagemberek milyen tulajdonságokat tartanak kívánatosnak, illetve kellemetlennek egy kutyával kapcsolatban. Az eredmény szerint az ideális családi kutya elsősorban legyen megbízható (nem veszélyes) a gyermekekkel, továbbá legyen barátságos a többi emberrel (idegenekkel is), hosszú időre egyedül lehessen hagyni otthon anélkül, hogy rombolna, ásna, ugatna, vonyítana; valamint amikor otthon van a gazda, ne nyüzsögjön folyton. Ha kissé rosszindulatúak lennénk, mondhatnánk, hogy ha e felmérés szerint „raknánk össze” egy ideális kutyát, az leginkább egy akváriumra emlékeztetne (azzal sincs több gond). Ugyanakkor érdemes komolyan venni az eredményt, mert kitűnik belőle, hogy napjaink kutyatartói szeretnének minden felelősséget a kutyára (illetve a tenyésztőkre) hárítani, és sokan úgy gondolják, hogy a kutyának kell alkalmazkodni az adott gazda és család bármilyen igényéhez. Sajnos arra nem figyelünk oda eléggé, hogy hangsúlyozzuk: nem minden családba, időbeosztáshoz illik a kutya mint megfelelő társállat. A kutya sem bébiszitternek, sem pótszülőnek nem való, és ha a nap nagy részében nem tartózkodunk otthon, akkor sem biztos, hogy a kutya a legmegfelelőbb választás.

Jó családi kutya vált a vadászkutyákból

Na de mégis, milyen kutya lenne legalkalmasabb a családi kedvenc szerepkörre? Száz éve talán egyszerűbb lett volna a válasz: egyrészt sokkal kevesebb ember tartott lakásban kutyákat, másrészt erre a célra megvoltak az általánosan „szakosodott” fajták és típusok, amelyeket leginkább ölebnek, illetve divatos kifejezéssel „társasági kutyának” hívnánk. Ezeket a többnyire kistermetű, bohókás küllemű állatokat már régóta arra szelektálják, hogy gazdájuk állandó, és minél probléma mentesebb társai legyenek. Napjainkra azonban a családi kutyatartás hatalmas divattá vált, és gyakorlatilag bármely létező fajta, illetve a keverékek végtelen forma, méret és viselkedési választéka áll a gazdajelöltek rendelkezésére. Így számos olyan kutyafajtáról derült ki, hogy kiváló családi társ válhat belőle, amelyeket korábban szinte kizárólag specifikus munkafeladatokra tartottak: ilyenek például a terelőkutyák, illetve számos vadászkutya típus (pl. szetterek, vizslák, retrieverek). Családi kutya választásakor érdemes a viselkedési („temperamentum”) jellemzőket végiggondolni, hiszen azt, hogy egy kutyából milyen kellemes és problémamentes társ lesz, sokkal kevésbé a külleme, mint inkább a viselkedése és az egészségi állapota fogja meghatározni. Dióhéjban: betegeskedő, illetve problémás viselkedésű állattal nehéz együtt élni mind a gazdának, mind a környezetének.

Milyen kutyát szeretnénk?

A fajta, illetve típus kiválasztásakor gondoljuk végig, mit tudunk nyújtani majd az ebnek, illetve milyen szerepkört szánunk neki. Például sokat számít, milyen mértékű együttműködést, szolgálatkészséget, irányíthatóságot szeretnénk leendő kutyánktól. Bizonyos fajtákat pont ilyen igények szerint szelektáltak, mert munkájukat az emberrel szoros kooperációban végezték – terelőkutyák, retrieverek, vizslák. Más fajtáknál az önálló munkavégzés kapott hangsúlyt, vagyis ezeknél a leendő gazdának tudnia kell, hogy nehezebb feladatot jelent e kutyák kordában tartása, fegyelmezése, kiképzése (pl. terrierek, tacskók, őrző kutyák, kopók, szánhúzók). Igen fontos lehet az is, hogy leendő kutyánk miként viszonyul a családon kívüli személyekhez („idegenekhez”). Ma egyre kevesebb olyan hobbikutya-tartó van, akinek ne kellene kutyájával kimozdulnia otthonról, illetve ahol a kutya csak nagyon ritkán találkozik más emberekkel és kutyákkal. Az egyes fajták várható összeférhetőségére szintén lehet következtetni a szelekciós múltból. Míg a társasági kutyák nagy részénél, valamint jó néhány vadászkutya típusnál (és érdekes módon pl. a szánhúzóknál is) az emberekkel szembeni barátságosság fontos szempont volt, a terelő és őrző fajtáknál már nehezebb feladatot jelent az eb megfelelő szocializációja.

Gyerek mellé jobb a nagytestű kutya

No és a gyermekek? A korábban említett általános biztonsági szempontokon túl érdemes végiggondolni, hogy fizikailag és viselkedésileg milyen típus felelhet meg leginkább a gyerekek mellé. Érdemes nagyobb termetű fajtát választani, mert a kisgyerekek felfedező jellegű, sokszor nem „állatbarát” próbálkozásai jobban megviselnek egy pici kutyát. Mindenképpen élénkebb, érdeklődő fajta ajánlatos, hiszen a gyermekek aktivitási képessége messze meghaladja a felnőttekét. Ugyanakkor gondoljunk az előző bekezdés szempontjaira: együttműködési hajlam, barátságosság, megbízhatóság – ezek mind jól hangzanak, ha gyermek mellé, avagy gyermeknek lesz a kutya.

Dr. Pongrácz Péter, a Gondos Gazdik szekértői csapatának etológus tagja