Játék a szabadban

Egy-egy hosszabb kirándulás, túra, hétvégi kiruccanás mellett a hétköznapi sétákat is feldobhatjuk, ha különböző játékokat játszunk kedvencünkkel.

Vihetünk magunkkal ehhez mindenféle eszközt, például labdát, csomót, csipogó állatot, a lehetőségeknek se szeri, se száma. Az állatos boltok polcai roskadoznak a különböző játékoktól, de van, amit házilag is elkészíthetünk. Egy csíkokra vágott törölközőt vagy polár sálat összefonva remek kötélhúzó alkalmatosságot készíthetünk. Ennél a játéknál ügyeljünk rá, hogy a kutya fejét ne rántsuk el hirtelen oldalra, illetve kölyökkutyáknál érdemes a tejfogakra is vigyázni. Arra is figyeljünk, hogy ne legyen egyoldalú a küzdelem. Időnként hagyjuk a kutyánkat nyerni, de legyen olyan alkalom is, amikor mi ragadjuk magunkhoz a kötelet.

Készíthetünk két egyforma fonatot is, ezekkel játék közben, szinte észrevétlenül taníthatjuk meg és köthetjük vezényszóhoz az eresztést. Rángassuk kutyusunkkal az egyik kötelet, majd egyszerre váljunk passzívvá, ne húzzuk tovább, csak tartsuk meg, hogy ne vehesse ki a kezünkből és mutassuk fel neki a másik kötelet, amit igyekezzünk minél vonzóbbá tenni számára, azáltal, hogy hirtelen mozdulatokkal el-elhúzzuk. Ekkor a szájában lévő „döglött” kötél nagy valószínűséggel kevésbé lesz érdekes számára, mint a másik, ami még él és menekül, ezért el fogja engedni azt. Ekkor mondjuk ki a vezényszót, majd jutalomként egyből adjuk oda neki az „élőt”, azzal is játszunk egy darabig, majd kezdjük elölről. Kutyusunk fejében pár ismétlés után össze fog kapcsolódni az elhangzott utasítás és az elengedés mozdulata, és mivel mindig megerősítjük ezt a viselkedést egy számára értékes jutalommal, szívesen meg is fogja tenni.

A különböző labdákat, gumi figurákat apportírozásra használhatjuk: dobjuk el és a kutyának legyen az a feladata, hogy visszahozza. Előfordul, hogy nem akarja odaadni, ekkor egy másik ugyanolyan tárggyal vagy egy jutalomfalat felmutatásával rávehetjük az eresztésre, pont ugyanúgy, mint az előző köteles példánál.

Ha nem csak fizikailag szeretnénk kutyusunkat fárasztani, tanítsuk meg neki, hogy csak engedélyre mehet a labda után. Az, hogy fegyelmezetten várjon és figyelje a megfelelő vezényszót, miközben szíve szerint azonnal nyargalna érte, árkon-bokron keresztül, komoly koncentrációt igényel. Először mindig kis távolságokon kezdjünk gyakorolni, mert minél közelebb vagyunk egymáshoz, annál könnyebben tudjuk ebünket kontrollálni. Nagy hasznunkra válik, ha megelőzően tanítottunk neki helyben maradást.

Arra figyeljünk, hogy vezényszó nélkül ne kaparinthassa meg a labdát, hiszen ebben a feladatban a várakozás jutalma maga a labda! Ha a kutya nem várja ki a megfelelő időt és magától indul a labdáért, amit ráadásul meg is szerezhet, akkor nem azt fogja megtanulni, hogy a gazdinak szót fogadni jó, mert lám, labda jár érte, hanem azt, hogyha kell a labda, menj és kaparintsd meg, függetlenül attól, mire kért előtte a kétlábú.

Mihelyt egy labdával ez már jól megy, nehezíthetjük a feladatot és eldobhatunk több labdát, amit az általunk megadott sorrendben kell visszahoznia. Mutassunk rá arra a tárgyra, amelyet szeretnénk, ha visszahozna, és amikor jó irányba megy, dicsérjük, viszont ha rosszba, jelezzük ezt neki, és hívjuk vissza.

Olyan terepen, ahol sok a bot, a kutyánk szimatolási vágyát is prímán kielégíthetjük, ha megfogjuk az egyiket, megmutatjuk neki, majd úgy dobjuk el, hogy a többi közé érkezzen. Alaposan körbe kell szaglásznia a terepet, mire a sok hasonló ág közül kiválasztja azt, amin a gazdi szagát érzi.

Nagyon jó dolog, hogyha különböző eszközök segítségével játékra tudjuk bírni kedvencünket, de az igazán jó kapcsolatépítő, ha mindehhez nincs szükségünk semmire. Sokaknak gondot okoz, hogy puszta kézzel egy nagyot hancúrozzon kiskutyájával, pedig nem is olyan nehéz. Figyeljük meg, fajtársaival milyen módon szeret a leginkább játszani és mi is hasonló fogásokkal próbálkozzunk. Van, aki kergetni szeret, más birkózni, megint mások inkább nyuszik szeretnek lenni, és menekülnek.

Mindig figyeljük kutyánk jelzéseit! Amit mi barátságos birkózásnak szánunk, számára lehet, hogy kellemetlen fölé tornyosulás, amit fogócskának, az hajsza. Szerencsére a kutyán van egy jelzőrendszer, ami igen nagy pontossággal mutatja, hogy mennyire élvezi a játékot, ez pedig nem más, mint a farka J Mikor csóvál, lelkesen jön, partner a játékban és esze ágában sincs minket otthagyni, akkor valamit jól csinálunk, amennyiben maga alá húzza és inkább passzív, akkor kicsit bánjunk vele finomabban.

Most, hogy már tudunk a kutyánkkal játszani, csak arra kell kitérnünk, hogy mikor van vége a játéknak. Természetesen akkor, amikor a gazda úgy döntött. Ne hagyjuk, hogy kutyusunk hagyjon minket faképnél, mindig mi fejezzük be a játékot, lehetőleg még addig, amíg nem vált unalmassá.

Egy igazán jó közös játék, nagyon sokat tud adni, kutyának és gazdának egyaránt. Olyan tevékenység ez, amiben mindketten ugyanúgy örömüket lelik, ezáltal egyre közelebb kerülnek egymáshoz!

Írta: Száraz Kata, a Gondos Gazdik szakértői csapatának kutyatréner tagja