Mai témánk a kedvtelésből tartott kutyák és gazdáik szempontjából bír nagy jelentőséggel: ez pedig a kutya öregedése.
Az öreg kutya ugyanis nem kizárólagosan egészségügyi problémák szintjén válik „jelenséggé”, hanem többnyire jó néhány évig társa az embernek, miközben sajátos igények figyelembe vételét, részben megváltozott hozzáállást igényelhet a gazdától.
Alapvetően érdekes kérdés biológiai szempontból, hogy egyáltalán beszélhetünk „öreg kutyáról”. A természetben, vagyis a vadon élő állatok körében (de akár a legtöbb haszonállat tekintetében is) nemigen találkozhatunk klasszikus öregedési tüneteket mutató egyedekkel. Az öregség ugyanis nemcsak a szaporodóképes kor gyakorlati lezárulását jelenti, hanem az állat fizikálisan sincs „csúcsformában” többé, így vagy hamarosan áldozatul esik a ragadozóknak például, vagy pedig maga sem lévén képes zsákmányolásra, egyszerűen végez vele az alultápláltság.
A fejlett országokban tartott kutyák viszont elsődlegesen kedvenc (társ) státuszban élnek, és teljesen más szabályok, elvárások vonatkoznak rájuk.
Társállatoknál, kedvenceknél az ember mindent megtesz azért, hogy a lehető leghosszabb ideig élvezhesse állatai társaságát, és ebből adódóan utóbbiak maximális élettartama sokszor bőven belenyúlik az öregség tartományába. E tekintetben nagyon hasonló helyzet áll elő, mint az emberi öregedés tekintetében: a kor előrehaladásával egyre gyakoribbá válnak az olyan problémák, amelyek akár egészségi, akár szellemi/ viselkedésbeli okokból megnehezítik az öregség elviselését mind az idős egyed (személy), mind pedig a környezete számára.
Sok tekintetben nehézséget jelent annak eldöntése, vajon mikortól számít egy kutya öregnek, mely tulajdonságok jellemzőek magára az öregségre, és mik azok a jellegzetességek, amelyek inkább elsődlegesen valamiféle betegség tünetei lehetnek.
A farkas, mint legközelebbi vadonélő rokon, nem szolgál túl hasznos párhuzammal ez esetben, hiszen e ragadozók a természetben átlagosan csak maximum 4-7 évig élnek, vagyis már azelőtt elpusztulnak, mielőtt valóban „öregnek” lennének nevezhetők.
A kedvtelésből tartott kutyák összesített átlagos maximális élettartama ezzel szemben 12 év körül van, köszönhetően nagy valószínűséggel a védelmező emberi gondoskodásnak, és talán a hosszabb élettartamra irányuló szelekciónak is. Közismert az is, hogy az egyes fajták, illetve testméret-tartományok tekintetében nagy eltéréseket találhatunk a kutyák jellemző maximális élettartamára vonatkozóan.
A legnagyobb testű fajták (pl. német dog, ír farkaskutya) egyedei ritkán érik el a 7-8 éves életkort, míg a közepes termetű fajtáknál gyakori a 12-15 éves veterán, és sok apró termetű eb még ennél is tovább él.
Az olyan fajtáknál, amelyeknél a tenyésztés intenzívnek nevezhető a nagy népszerűségből adódó igény, vagy pedig a kis alapító egyedszám miatt, a várható élettartam csökkenő tendenciát mutat a növekvő beltenyésztettség következtében. Az eddigiekből tehát az következik, hogy a kutya éveinek számából még nem állapítható meg egyértelműen, vajon elérte-e már az eb az időskort. Ennek életévekben kifejezhető határa ugyanis fajtától, típustól, testmérettől is függ.
Megbízhatóbbak a viselkedési jellemzők. Különösen az adott ebet jól ismerő, vele gyakran találkozó emberek (praktikusan pl. a gazdája) figyelnek fel az olyan apróbb-nagyobb változásokra, amelyek jelezhetik, hogy a kutya felett kezd eljárni az idő.
Természetesen egyedről-egyedre változhat e tünetek kialakulása, egyik-másik elmaradhat, de nagy általánosságban tipikus a megjelenésük. Ezek a következők:
- Lassulás, aluszékonyság: az öregedő kutya átlagos aktivitási szintje csökken. Különösen szembetűnő lehet, amikor a kutya reggelente nem csap már hűhót a felkelő gazda körül, hanem csak később, komótosan kecmereg elő a vackáról. Amikor pedig megy valahová, a kutya észrevehetően lassabban, megfontoltabban lépeget.
- Céltalan mozgás: egy idős kutya esetében gyakran nem lehet eldönteni, hová is szeretne eljutni, illetve miért álldogál éppen ott, ahol. Sokszor kifejezetten „útban van” a gazdának a lakásban, holott fiatalabb korában sosem kellett nekünk kerülgetnünk őt.
- Céltalan ugatás: a kutya a megszokott ugatási helyzeteken kívül, mindenfajta különösebb indok nélkül ugat, többnyire fakó, monoton hangon. Ez olyankor a legfeltűnőbb, amikor a kutya korábban nem ugatott, ha egyedül maradt, most pedig az előbb említett módon, lassú ritmusban vakkant szünet nélkül, ha mondjuk bezártuk a lakásba.
- Elmebeli képességek romlása: az öreg kutya emlékezőtehetsége már nem biztos, hogy a régi. Elfelejthet jól ismert személyeket, extrém esetben a gazda felismerése is nehézséget okozhat.
- Szobatisztasági problémák: hosszú évek problémamentes elteltét követően idős kutyánk időnként a lakásba piszkít olyankor is, amikor pedig alkalma lett volna kimenni, kikéredzkedni. Ez a jelenség többnyire elszórtan jelentkezik, és nem köthető pl. emésztési vagy húgyúti problémához.
Természetesen sok olyan velejárója is lehet a kutya öregedésének, amelyek inkább a szervezet leromlásából erednek (mozgásszervi, látás/hallásbeli problémák stb.), azonban ez már messzebb vezetne e cikk témájától.
Az öregség viselkedési velejáróinak többsége nem jelent áthidalhatatlan problémát a kutyatartónak, noha bizonyára szomorú látvány és élmény négylábú társunk fokozatos leépülését végigélni.
Mindenképpen ajánlható, hogy az idős kutyát ne hanyagoljuk el, mondván, hogy úgysincs kedve semmihez – épp ellenkezőleg, természetesen fizikai képességeit szem előtt tartva, továbbra is vonjuk őt be a közös aktivitásba.
Nemcsak az embernél, hanem az öreg kutyánál is fontos a szellemi és fizikai frissesség fenntartása.
Nagyon nehéz döntés előtt áll az a gazda, illetve család, ahol fontolóra kell venni a végállomás elérkezését – az idős kutya elaltatását. Az ember ösztönösen küzd minden igyekezetét beleadva az élet meghosszabbításáért nemcsak a többi ember, hanem a szeretett társállatok esetében.
Amint a korábban közölt életkor-adatok is mutatják, a családi kutyák átlagosan jóval tovább is élnek, mint pl. szilaj farkas-rokonaik a vadonban. Azonban mindig eljön egy olyan pillanat, amikor mérlegre téve az állat kilátásait és saját ragaszkodásunkat kutyánkhoz, a helyes és emberséges döntés a búcsú mellett fog szólni.
Sokan tartják úgy, hogy a kutya „majd jelzi”, amikor elég volt neki egy esetleges öregkori betegségben való kínlódásából. Erre tudományos bizonyíték nem ismeretes – tudomásunk szerint a kutyáknak nincs haláltudatuk, így halálvágyuk sem. Azonban amikor úgy véljük, hogy idős barátunk szeretne búcsút venni tőlünk, nagy valószínűséggel öntudatlanul is ráéreztünk arra az állapotra, amikor tényleg itt az idő elköszönni egymástól.
Írta: Dr. Pongrácz Péter, a Gondos Gazdik szakértői csapatának etológus tagja